Közösségépítés, új projektek, őszinte helyzetértékelés és közös tervezés jellemezte a Csíki Vállalkozók Egyesületének idei közgyűlését, ahol az elmúlt év eredményei mellett a jövő irányai is körvonalazódtak.
A Csíki Vállalkozók Egyesülete 2026. május 7-én tartotta éves közgyűlését a csíkszeredai Jakab Antal Tanulmányi Házban. A közgyűlés a meghirdetett időpontban a szükséges taglétszám hiánya miatt nem volt határozatképes, így az alapszabályzat értelmében a megismételt ülés 14:30-kor kezdődött meg. A várakozási időt a szervezők közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel töltötték ki, ezzel is teret adva a személyes kapcsolódásnak és az informális találkozásoknak.
A közgyűlést Fazakas Szilárd elnök nyitotta meg, aki beszédében egy szimbolikus történeten keresztül mutatta be, hogyan formálódott az új vezetőségi csapat az elmúlt egy év során közösséggé. Kiemelte, hogy a különböző nézőpontok és személyiségek ellenére a közös célok, az együttműködés és a tenni akarás teremtették meg az alapot a továbblépéshez. Az elnök hangsúlyozta, hogy a CsVE továbbra is független, szakmai alapon működő szervezetként kíván jelen lenni a térség életében, amely az érdekképviseletet, a tudásmegosztást és a közösségépítést tekinti fő küldetésének. Beszédében ismertette az egyesület újrafogalmazott alapelveit, misszióját és hosszabb távú céljait, valamint kiemelte, hogy a jelenlegi gazdasági és társadalmi kihívások közepette a helyi vállalkozói közösségek szerepe még inkább felértékelődik.
Az éves tevékenységi beszámolót Bakcsy Tünde ügyvezető igazgató ismertette. A 2025-ös év mozgalmas és eseménydús időszak volt az egyesület életében: szakmai rendezvények, workshopok, webináriumok, informális találkozók, országos és Kárpát-medencei együttműködések egyaránt gazdagították az eseménynaptárat. A megszervezett programok között szerepelt többek között egy CsVE Kávészünet, Bizniszvitaminok, a Fiatal Vállalkozók Fóruma, valamint számos partnerségi konferencia és szakmai együttműködés. Az egyesület aktív szerepet vállalt érdekképviseleti fórumokon is, miközben tovább erősítette kapcsolatrendszerét szakmai szervezetekkel, intézményekkel és vállalkozói közösségekkel.
Külön figyelmet kapott a MOL kedvezményprogram, amelynek köszönhetően közel 1000 alkalmazott részesül kedvezményes üzemanyag-vásárlási lehetőségben, miközben a tagvállalkozások számára a program havi szinten jelentős megtakarítást biztosít. Szó esett továbbá az egyesület kommunikációs fejlesztéseiről, az új WhatsApp közösség létrehozásáról, valamint a folyamatosan bővülő online jelenlétről is.
A közgyűlés egyik meghatározó témája volt a „Katalin-bál a Jótékonyság nevében”, amelyet 2025 novemberében a CsVE és Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda közösen szervezett meg. A rendezvény eredményeként összesen 125 000 lej támogatás gyűlt össze, amelyből gyermekotthoni fűtést, iskolai sporteszközöket, idősgondozási programot és egészségügyi eszközbeszerzést támogattak. A tagság ugyanakkor megfogalmazta a még nyitott feladatokat is, különösen a korábbi évek elszámolásainak lezárása és egy egységes támogatási keretrendszer kidolgozása kapcsán.
Burján Ágnes cenzor pénzügyi beszámolója során őszinte helyzetértékelés történt. Az egyesület jelenlegi költségvetési helyzete kihívásokat mutat, ezért a tagság több javaslatot is megfogalmazott a forrásbevonás, a 20%-os társasági adófelajánlások, a könyvelési rendbetétel és a régi kintlévőségek rendezése érdekében. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az egyesület hosszú távú fenntarthatósága érdekében új megoldásokra és erősebb finanszírozási háttérre van szükség. A cenzori jelentést a közgyűlés látható többséggel elfogadta.
A jövőbe tekintve Balogh Bíborka projektmenedzser mutatta be a 2026-os eseménynaptárat, amely továbbra is a közösségépítést és a tudásfejlesztést helyezi középpontba. Az ismert programok mellett új kezdeményezések is megjelentek, mint az új keretet kapott CÉGbeLÁTOGATÓ eseménysorozat vagy a „Mit dolgozik apa és anya?” program, amelyek célja a vállalkozói világ közelebb hozása a családokhoz és a fiatal generációhoz.
Ezt követően Fazakas Szilárd elnök ismertette az egyesület új projektjeit és fejlesztési elképzeléseit is. A tervek között szerepel a Mária-kert projekt, egy lehetséges inkubátorház és közösségi tér létrehozása partnerként Csíkszereda Városházával, a CsVE honlapjának fejlesztése, podcast csatorna indítása, valamint olyan szaktanácsadási rendszer kialakítása, amely külső és belső szakértők bevonásával segítheti a tagságot.
A közgyűlés egy megható pillanata volt, amikor az elnökség virágcsokorral köszönte meg Balogh Bíborka projektmenedzser és Bakcsy Tünde ügyvezető igazgató munkáját. Az elismerés a mögöttük álló időszak elkötelezett, lelkes és közösségépítő tevékenységének szólt, amellyel jelentősen hozzájárultak az egyesület programjainak megvalósításához és a CsVE közösségének erősítéséhez.
A közgyűlés programját idén is színesítették a „A lényeg 3 percben: Mit? Miért? Hogyan? Kinek?” című vállalkozói pitchek. Bár a Smart Web Invest képviseletében Nagy Zsolt betegség miatt nem tudott részt venni, a program így is értékes bemutatókat hozott. Kalló Róbert, a Creative Advertising Agency képviseletében átadta bemutatkozási lehetőségét Molnár-Csorba Zsombornak, aki ismertette az M&CO Europe Training and Consulting tevékenységét. Bemutatójában kiemelte, hogy vállalkozásuk képzések, tréningek és célzott fejlesztési programok révén támogatja a cégek fejlődését, különösen olyan területeken, ahol konkrét üzleti kihívásokra kell gyors és gyakorlati válaszokat adni. A Bizniszvitamin eseményekhez kapcsolódóan olyan szakmai partnereket és trénereket tudnak bevonni, akik valós vállalkozói problémákra kínálnak megoldásokat.
A közgyűlés zárásaként „Kapcsolódás és közös tervezés” címmel közösségépítő műhelymunka zajlott, ahol a résztvevők közösen keresték a választ arra, mit jelent számukra a CsVE, mi motiválja őket az eseményeken való részvételben, illetve milyen irányokban kellene tovább fejlődnie az egyesületnek. A válaszokból egyértelműen kirajzolódott, hogy a tagság számára a közösséghez tartozás, a kapcsolatok, a tanulás, a fejlődés és az egymást támogató vállalkozói környezet jelenti a legnagyobb értéket. Ugyanakkor igény mutatkozott az erősebb érdekképviseletre, a vállalkozások közötti kapcsolatok tudatosabb építésére, a forrásbevonásra és a fiatal generációk bevonására is.
Az idei közgyűlés így jóval több volt egy kötelező éves beszámolónál. Egy közös helyzetértékelés, jövőtervezés és megerősítés volt arról, hogy a CsVE továbbra is azon dolgozik, hogy olyan vállalkozói közösséget építsen, amely egyszerre jelent szakmai hátteret, kapcsolati hálót és megtartó erőt a csíki térség vállalkozói számára.
Ahogy az elnöki beszéd végén is elhangzott:
„Építsük tovább együtt ezt a közösséget!”