Egy őszinte és inspiráló beszélgetés arról, hogyan lehet vállalkozóként helytállni a bizonytalan gazdasági környezetben, miközben kapcsolatokat, bizalmat és nemzetközi lehetőségeket építünk.



2026 május 12-én a Csíki Vállalkozók Egyesülete megtartotta idei második Kávészünet eseményét, amelynek meghívottja Klaus Einfalt, Románia tiszteletbeli konzulja volt. A találkozó központi témáját az osztrák–román gazdasági együttműködési lehetőségek, valamint a mai gazdasági és politikai környezet kihívásai adták.

A közel húsz résztvevő között helyi vállalkozások, többségben CsVE tagvállakozások képviselői, valamint Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is jelen volt. A beszélgetés különlegességét éppen az adta, hogy nem egy klasszikus előadás zajlott, hanem egy nyílt, közvetlen és személyes hangulatú eszmecsere, ahol a résztvevők első kézből kaphattak betekintést nemzetközi üzleti gondolkodásba és vállalatvezetői tapasztalatokba.

Egy osztrák vállalkozás útja a régiós jelenlétig

A rövid és személyes bemutatkozást követően Klaus Einfalt mesélt az általa képviselt cég történetéről és fejlődéséről – arról, hogyan vált az osztrák gyökerekkel rendelkező készbetonelem-gyártó vállalkozás regionálisan meghatározó szereplővé, amelynek ma már legnagyobb telephelye Bukarestben működik, de Magyarországon is jelentős jelenléttel bír.

A beszélgetés egyik legérdekesebb gondolata az volt, hogy bár Románia jelenlegi gazdasági és politikai helyzete sok bizonytalanságot hordoz, Klaus Einfalt mégis úgy véli: hosszú távon itt vannak komoly lehetőségek, és itt érdemes fejlesztésekben gondolkodni. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez erősen üzletágfüggő, hiszen vannak olyan szektorok, amelyek számára az ország adta jelen lehetőségek különösen kedvezőek lehetnek, míg más területek komoly kihívásokkal nézhetnek szembe.

Vállalkozás emberi oldala: vezetés, jelenlét és bizalom

A résztvevők nemcsak üzleti stratégiákról hallhattak, hanem betekintést kaptak a vállalat működésének emberi oldalába is: szó esett bérezési struktúrákról, munkatársak motiválásáról, munkafolyamatokról, technikai és humánerőforrás-fejlesztésekről és a vezetői jelenlét fontosságáról. Klaus Einfalt szerint válságos időkben különösen fontos, hogy a vállalkozó jelen legyen saját szervezetében, kapcsolódjon az embereihez, és biztonságot sugározzon munkatársai felé.

Kiemelte, hogy számára az üzleti élet három legfontosabb alappillére a hatékonyság, a költségtudatosság és a versenyképesség. Emellett őszintén beszélt családról, személyes döntésekről, valamint arról is, hogy mit tart élete egyik legnagyobb kihívásának, illetve mit sajnál leginkább jelenlegi életszakaszában. Ezek a személyes gondolatok különösen emberközelivé és hitelessé tették a beszélgetést.

Klaus Einfalt egy rendkívül alázatos vezető benyomását keltette, aki pontosan tudja: emberek nélkül nincs fejlődés és nincs hosszú távú siker. Elmondása szerint ezért igyekszik kéthavonta személyesen ellátogatni minden gyárukba, hogy kapcsolatot teremtsen az ott dolgozó munkatársakkal. Meggyőződése, hogy a személyes jelenlét és az emberi kapcsolódás a stabil vállalat egyik legfontosabb alapja.

Mit tehet egy vállalkozás válságos időkben?

A beszélgetés során több olyan gyakorlati gondolat is elhangzott, amely a jelenlegi gazdasági helyzetben különösen aktuális lehet a vállalkozások számára:

  • a működés folyamatos optimalizálása, 
  • a versenytársak előtti gondolkodás, 
  • az emberek képzése és hosszú távú fejlesztése, 
  • a pozitív lehetőségek felismerése még nehéz, kihívásokkal telített időkben is. 

Klaus Einfalt kiemelte azt is, hogy tapasztalatai szerint Romániában rendkívül szorgalmas emberek dolgoznak. Úgy véli, hogy az ország előtt még sok fejlődési lehetőség áll, ami reális lendületet adhat a következő éveknek.

Nemcsak megtiszteltetés, hanem felelősség is

Különösen inspiráló volt hallani azt is, hogy számára a tiszteletbeli konzuli szerep nem csupán megtiszteltetés, hanem felelősség is. Fontosnak tartja, hogy lehetőségeihez mérten segítse az itteni vállalkozásokat abban, hogy – ha nyitottak rá – megtalálják helyüket a nemzetközi piacon is.

A találkozó egyik legértékesebb része talán az volt, hogy a vállalkozók bátran kérdezhettek, és valódi, személyes tapasztalatokon alapuló válaszokat kaptak. A kezdeti visszafogottságot hamar élénk és tartalmas beszélgetés váltotta fel, ahol üzlet, generációváltás, döntések, emberi kihívások és jövőkép egyaránt szóba került.

Több mint egy előadás

Ez az esemény ismét megerősítette, hogy a valódi értéket nem feltétlenül egy előadás vagy prezentáció adja, hanem az őszinte tapasztalatmegosztás és a kapcsolódás lehetősége. A jelenlevők nem egy előadást hallgattak végig, hanem:

  • valós tapasztalatokra épülő gondolkodásmódot kaptak arról, hogyan lehet helytállni egy folyamatosan változó gazdasági és politikai környezetben, 
  • rálátást nyertek konkrét osztrák–román együttműködési lehetőségekre
  • és ami talán a legfontosabb: kapcsolatokat építettek olyan emberekkel, akik hasonló szinten gondolkodnak, és akikkel akár üzletileg is segíthetik majd egymást. 

A Csíki Vállalkozók Egyesületének egyik alapvető célja, hogy kapcsolatokat teremtsen tagvállalkozásai számára – nemcsak regionális, hanem nemzetközi szinten is. Ez az esemény ismét megmutatta, hogy a nyitott gondolkodás, az együttműködés és a közösségi kapcsolódás ma talán fontosabbak, mint valaha.

Öröm volt számunkra, hogy házigazdái lehettünk ennek a tartalmas és inspiráló beszélgetésnek.

Köszönjük a Transylpellet tagvállalkozásunknak a találkozó megszervezésében nyújtott támogatást, valamint minden résztvevőnek az aktív jelenlétet és a gondolatébresztő beszélgetéseket.

Innen folytatjuk.

„A jó üzlet nem csupán számokból épül fel, hanem bizalomból, emberekből és hosszú távú gondolkodásból.”